3 perc alatt 90-94%-os valószín?séggel meg tudja jósolni egy kapcsolat jöv?jét John Gottman, a University of Washington kutatója. A The Gottman Institute vezet?je hosszú évtizedek óta párkapcsolatokat, házasságokat tanulmányoz. Többezer emberpár (egymással folytatott interakciói közben mutatott) fiziológiai reakcióit, testi jeleit és metakommunikációját vizsgálva arra a kérdésre kereste és találta meg a válaszokat, hogy mit?l tud hosszútávon is jól m?ködni egy párkapcsolat. A test beszél blog cikkét közöljük.
Kutatásait – el?ször Robert Levenson pszichofiziológussal, kés?bb feleségével, Julie Schwartzcal végezte – az 1970-es években kezdte: a vizsgálatban résztvev? friss házaspárok viselkedését videóra vette, miközben a kapcsolatukról kérdezgette ?ket (hogyan találkoztak, milyen nagyobb konfliktusaik és szép, közös emlékeik vannak). A beszélgetés közben mérte és feljegyezte a résztvev?k különböz? fiziológiai reakcióját (vérnyomását, pulzusát, b?rh?mérsékletét, vezet?képességét, izzadásának mértékét, stb.). Hat év múlva pedig megnézte, még mindig együtt voltak-e a korábban vizsgált párok. Akik hat év után is boldogok voltak, azokat a “masters” (~profi) csoportba, akik boldogtalanok lettek vagy elváltak, azokat pedig a “disasters” (~katasztrófa) csoportba sorolta.
A hat évvel korábban felvett fiziológiai adatokat elemezve egyértelm? különbség rajzolódott ki a két csoport jellemz?i között.
***
Odafordulás vagy elfordulás
Gottman tudni szerette volna, hogy ezt hogyan csinálták, ezért panziónak berendezve “Love Lab” elnevezés? laboratóriumát, 130 frissen házasodott párt figyelt meg 24 órán keresztül, miközben a párok azt csinálták, amit szabadságuk alatt egyébként is szoktak: f?ztek, elmosogattak, zenét hallgattak, tévét néztek, beszélgettek. A vizsgálat eredményei alapján Gottman az alábbi megfigyeléseket tette.
A nap során a párok kapcsolódni szerettek volna egymáshoz, a kapcsolódási kísérleteiket “bid”-eknek nevezte (~meghívás, ajánlat). Amikor az egyikük látott egy szép madarat és így szólt feleségéhez/ férjéhez: “nézd, milyen szép madár”, akkor ez a mondat nem csak a madár szépségér?l szólt, hanem az interakcióba hívó fél valójában érzelmi választ várt társától: a támogatás és érdekl?dés jeleit – remélve, hogy az illet? kapcsolódni fog hozzá. Akinek ekkor két lehet?sége volt: az odafordulás és az elfordulás. Bár a madár_mint_ajánlat témája furcsán hangozhat, mégis, egy ilyen egyszer? témára épül? interakció rengeteget képes elárulni egy kapcsolat min?ségér?l. Az interakcióba hívó fél azt gondolta, a madár elég fontos ahhoz, hogy szóba hozza, és a kérdés az, társa fel- és elismeri-e ugyanezt.
Rengeteg hasonló eset el?fordult. Voltak, akik partnereik felé fordultak, elfogadták az ajánlatot, ezzel érdekl?dést és támogatást sugározva. Azok, akik nem így tettek, hanem elfordultak, nem reagáltak vagy csak minimálisan, és zavartalanul folytatták tovább azt, amit épp csináltak, pl. tévét néztek vagy olvastak. Néha nyílt ellenségességgel válaszoltak, pl. “ne zavarj, olvasok”.
Ezen interakciók mély hatással voltak egymás jóllétére, házastársi elégedettségére. A kés?bb elvált párok 33%-a elfordulással válaszolt: tíz érzelmi kapcsolódásra való meghívásukból csak háromban sikerült intimitást elérniük. Ezzel szemben a hat év múlva is boldog párok 87%-a reagált odafordulással: tízb?l kilencszer válaszoltak társuk érzelmi szükségleteire pozitívan.
Ilyen interakciókat elemezve Gottman képes 94%-os valószín?séggel megjósolni a párok – legyenek hetero- vagy homoszexuálisak, gazdagok vagy szegények, gyerekesek vagy gyermektelenek – jöv?jét: vajon boldogok lesznek, boldogtalanok, vagy elválnak majd. A vizsgálatok alapján ez nagyrészt azon múlik, hogy a párok milyen attit?dökkel és hozzáállással vannak jelen a kapcsolatokban illetve hogyan kommunikálnak: kedvességet, jóindulatot és nagylelk?séget vagy megvetést, kritikát, és ellenségességet mutatnak egymás felé.
A jóindulat-izom titka
Az adatok elemzései során kiderült: a “masters” csoport tagjai folyamatosan monitorozzák környezetüket, így társukat is, olyan dolgokat keresve, melyeket értékelni tudnak és megköszönhetnek. Szándékosan építik az elismerés, tisztelet és megbecsülés légkörét. A “disasters” csoport tagjai azonban környezetük és társuk hibáit keresik. Míg a “masters” csoport tagjai azt keresik, mit csinál jól partnerük és elfogadást, méltánylást, elismerést fejeznek ki, a “disasters” csoportba tartozók azt figyelik, mit csinál rosszul az illet? – és kritizálják egymást.
Gottmanék kutatási eredményei szerint az érzelmileg távolságot tartó lenézés/ megvetés/ semmibe vevés a legfontosabb olyan tényez?, mely a partnereket eltávolítja egymástól. Azok, akik a másik kritizálására fókuszálnak, elszalasztják a pozitív élmények és lehet?ségek 50%-át és ott is negatívumokat látnak, ahol ilyesmik nincsenek. (Arról nem is beszélve, hogy ez önbeteljesít? jóslattá válhat.) Akik hidegen, elutasítóan bánnak a másikkal (ignorálják, minimálisan figyelnek rá, mintha ott sem lenne), szisztematikusan rombolják a kapcsolatot, azt éreztetve a másikkal, hogy az illet? értéktelen és láthatatlan. Akik lenézik és kritizálják partnerüket, nem csupán a kapcsolatot rombolják és a szeretetet torpedózzák, de társuk immunrendszerét is: a negatív bánásmód stresszválaszt indukál, ami hosszútávon bizonyítottan megbetegedésekhez vezet.
Az el?z?ekkel szemben a kedvesség és jóindulat egymást vonzó, összekovácsoló hatású, és az érzelmi stabilitáson túl az elégedettség és a kapcsolat stabilitásának is az el?re jelz?je. A szívélyesség hatására a partner úgy érzi, gondoskodnak róla, megértik, értékelik – vagyis szeretve érzi magát. “Jóságom, mint tenger, határtalan, S szerelmem oly mély: mennél többet ad Neked, magamnak annál több marad! Oly végtelen mindkett?.” – mondja Júlia Shakespeare Rómeó és Júliájában (Szász Károly fordításában). Így m?ködik a kedvesség is: minél többet kap vagy lát valaki, annál kedvesebb lesz magához és másokhoz is – ami oda-vissza nagylelk?séghez és szeretethez vezet.
A kedvességre, jóindulatra pedig kétféleképpen gondolhatunk. Nézhetjük valami állandó, változatlan, adott és végleges mennyiség? valaminek, ami vagy van vagy nincs – és gondolhatunk rá úgy is, mint ahogy a “masters” csoport tagjai: mint egy izomra, amit minél többet edzünk, annál nagyobb és er?sebb lesz. Amit ahhoz, hogy formában tartsunk, folyamatosan gyakorlatoztatni kell. Van, akiben ez szerencsés módon természetes módon is er?s, de az is biztos, hogy mindenki tud rajta er?síteni. A “masters” csoportba sorolt emberek tudják, hogy a párkapcsolati elégedettség nem egy adott dolog, hanem azon folyamatosan és keményen dolgoznunk kell.
És nem csak a jobb napokon. Fontos, hogy ha partnered kifejezi egy szükségletét, de te fáradt, stresszes, figyelmetlen, szétszórt vagy, akkor ne a legkönnyebb megoldást válaszd: és a telefonodra, könyvre vagy tévére fókuszálva, partneredt?l érzelmileg elfordulva motyogj valamit, hanem – a te negatív állapotod ellenére – mutass érzelmi odafordulást. Minimum mondd el, hogyan érzed magad, és beszélj az érzelmeidr?l, hogy értse a másik, mi zajlik benned. Mert az érzelmi kapcsolódási lehet?ségek apró pillanatainak elszalasztása szép fokozatosan elkoptatja a kapcsolatot, az elhanyagolás növeli a két ember közti távolságot és a neheztelés és harag melegágyát teremti meg.
***
A teljes cikket itt olvashatod. Ha van id?d, mindenképp olvasd el!
(Forrás: A test beszél blog, TheAthlantic.com)